– Neked mindig olyan j� a kedved, �lland�an csak mosolyogsz – mondja, �s irigykedve n�z r�m.
    �szreveszem, t�nyleg, most is mosolygok. Nagyon furcsa. Igyekszem l�that�an elkomorodni, igen, nagyon komor leszek, h� de komor, mindenki meg fog ijedni! Pr�b�lom r�ncolni a homlokomat, biggyeszteni az ajkamat, �sszesz�k�teni a szemeimet, cs�ny�n, haragosan, gyere ki a h�ra!
    De nem megy, valami elromlott – �llap�tom meg magamban. Nem tudok nem mosolyogni. Az arcom k�szikla, ilyennek faragt�k ki, � b�r t�rn� le valaki az orrom, akkor azt�n senki sem gondoln�, hogy vid�m vagyok! Szeg�ny szerencs�tlen, hiszen m�g orra sincsen, micsoda b�s �lete lehet! Igen, nagyon b�s, felelem, eg�sz nap csak szomorkodom. Hiszen n�zz r�m, nincs orrom, valaki let�rte, �s most orrtalanul �lek, minden percem kegyetlen szenved�s.

K�nomban elnevetem magam.