Ha Ámor nyila eltalál… azt mondják. Azt mondják, szíven talál, és te nem látsz, nem hallasz többé rendesen. Elhomályosít a rózsaszín köd és onnantól kezdve csak a galambok búgását hallod a visszhangzó emberi beszéddel elvegyülve. Ezt mondják. A tested pehelykönnyűvé válik, a szíved repdes, mint egy kismadár, nem érzel éhséget, nem érzel fájdalmat, bút, fáradtságot, félelmet, csupa-csupa kincs az élet. Ha Ámor nyila eltalál. Eléd pöccen, vagyis beléd, egyenesen a szívedbe. Azt mondják, ilyen a szerelem.
     Hát el kell mondjam, az én Cupidóm nem gyermekként jött a világra. Felnőtt, termetes ember ő. Nincsen szárnya sem, az erdőkben a fák alatt jár, bakancsa csupa dagonya. Nem nyíllal lő, baltával vág, mint egy jó favágó, csak bele az emberhúsba, mélyen, véresen, hogy szörnyűt kelljen üvöltened. A tőle kapott seb nem gyógyul be sosem, úgy, mint a nyílvessző okozta keskeny mélyedés, amely lassan beheged. Baltája nyomot hagy örökre. Kínzó nyomot, amely húzódik s vérzik, s ha egyszer gyógyulni kezd, fehérlő forradást hagy maga után. Gyöngyházfényű boldogságot.