– Minek hordod ezt magadon?
     – Mert szükségem van rá – feleli egyszerűen, s mintha képtelen volna akár egyetlen lépést is tenni nélküle, gyorsan visszahelyezi orrára a vastag, fekete keretes szemüveget. 
Nem értem őt, de azért követem.
     – Hiszen nincs semmi baj a látásoddal. És amúgy is üvegből vannak a lencsék – jegyzem meg halkan. Ő válaszra se méltatva tovább baktat a folyosón, én csendesen megyek utána. Már nem is várok semmilyen magyarázatot tőle, amikor újra megszólal:
     – Igaz... A látásommal nincs semmi baj.
     – Tökéletesen látsz – erősítem meg.
     – Te is.
     – Én is.
     – Nekünk nem romlik a látásunk. Soha – fordul felém, és szomorúan elmosolyodik.
     Elgondolkodom azon, amit mond. Tényleg nem.
     – Mert mi nem vagyunk olyanok, mint a többiek – fűzi tovább a gondolatot, s nehezen visszafojt egy keserű fintort.
     – Tényleg nem vagyunk olyanok – igazolom vissza állítását. Az én hangomban nincs semmiféle érzelem, s kezdek attól tartani, talán túl üresen is csengett ez a mondat. Jobb lett volna, ha valami egészen mást mondok, vagy inkább csendben maradok. Csodálkozva néz rám. Egy darabig engem figyel, majd folytatja.
     – De én szemüveges szeretnék lenni. Vagyis... én szemüveges vagyok.
     – Nem vagy szemüveges – világosítom fel.
     – Miért nem? – kérdezi szenvtelen hangon.
     – Mert nem igazi a szemüveged – felelem, majd sietve pontosítok: – Vagyis mert jól látsz, nincs szükséged rá.
     – Tudom, hogy jó a szemem. Mi nem betegszünk meg, soha, mindketten makkegészségesek vagyunk, úgy terveztek minket, hogy nincsenek gyengeségeink. Mindketten tökéletesek vagyunk, legalábbis azt mondják, bár én nem igazán tudom, hogy az mit jelent. De ha én úgy döntök, hogy ezentúl szemüveges szeretnék lenni, akkor mi van? – Reménykedve néz rám, mintha a válaszom valami nagyon fontos kérdés felől döntene. Rövid ideig gondolkodom. Próbálom kitalálni, mit vár, mit feleljek – nem akarom elszomorítani.
     – Ha szeretnél, lehetsz szemüveges – felelem kisvártatva, annak ellenére, hogy nem így gondolom.
Elmosolyodik azon, amit mondok, vagy rajtam, nem tudom. Talán tudja, hogy nem őszinte a válaszom.
     – Lehetek?
     – Lehetsz.