2013. 01. 09. A fal Krokodil-novellk
– Nem tudom elkpzelni, hogy lehet mindent elfelejteni, ilyen egyszeren. Nem volt egy kedvenc tantrgyad? Egy tanr, akit a pokolba kvntl? (Hogy dglne meg, amirt csak tged szvat!) Vagy egy legjobb bart, egy padtrs, egy klns formj tabl a falon, amit addig nztl bvlt szemekkel, mg letre nem keltek rajta a kpek...
A fejemet csvlom, majd ujjaimat lapozgatva tszmolom, mi mindent felejtettem el.
– Semmi ilyesmire nem emlkszem – mondom ki halkan, hitetlenkedve nz.
Elkezdek gondolkodni.
– Azrt mgis van valami, amire emlkszem.
– Mire? – fakad ki belle a kvncsisg.
– A falra – vlaszolom.
– Fal? Milyen fal?
– Az plet fala.
– Az iskol?
– Igen – blintok magabiztosan. – Emlkszem arra a falra. Az egyik fele cinber vrs tglval volt fedve, a msik fele hullott, kiszradt s kifehredett, mint egy regember haja. Ami engem illet, n mgis a fal rgi felt szerettem jobban, annak volt illata, s ha az ujjaimat hozzdrzsltem, a kezembe hullott a fehr vakolat, ami olyan volt, mint a krta, rajzolni lehetett vele.
– Mi a fent csinltl a fal eltt? – rtetlenkedik. – A csengre vrtam – felelem. – Reggel, mikor megrkeztem, addig lltam a fal eltt, mg meg nem hallottam az iskolacsengt. Ha meghallottam, elindultam a fal mentn, lassan, kivrva, hogy mr csak n maradjak kint. Vgigmentem a romos oldalon, egszen a hts kapuig.
– s aztn? – krdezi trelmetlenl.
– Aztn mikor kicsengettek, visszaosontam. Vissza, a falamhoz. s ez gy ment a nap vgig. Utna hazamentem.
– Mindig ott lltl? – csodlkozott.
– nem, nem mindig. – Megrzom a fejemet. – De amikor nem mentem ki a falhoz, msnapra mindig megbetegedtem, s napokig nem mentem iskolba.
|